....csak tudnám mivel érdemeltem mindezt ki, ezt a sok szenvedést... Gondolom nem én vagyok az egyedüli, aki feltette már magában ezeket a kérdéseket. Sokszor tűnődtem azon, hogy vajon tényleg segítenek fentről ha kérem? Sőt sokszor volt, hogy fel is adtam, és azt mondtam elégvolt, én többé nem hiszek semmiben, csak abban amit látok, mert kizárólag rossz dolgok jöttek. De valahogy mindig, vissza - vissza tértem az angyalokhoz és az univerzumhoz.
Rengeteg dolog történik az ember életében, amit valóban nehéz elfogadni és sokszor megérteni is. És még azt is elhinni, hogy isteni vezettetésben van részed. Hinni valami jobban és szebben amikor úgy érzed, hogy ennél nincs lejjebb, amikor elveszíted a legfontosabb embert aki, mellett megtaláltad végre önmagad, és ezek után hinni abban, hogy mindez értem történik, hogy nekem majd sokkal jobb lesz. De mikor? És miért történik minden, amikor úgy érzi az ember, hogy igazán nem is szolgált rá.
Én már sok mindent átéltem, gyerekként nagyon magamnak való voltam nem is voltak nagyon barátaim, sőt rengeteg csúfolást is kaptam, amit gyerek fejjel nem tudtam igazán megérteni, hogy miért nem szeretnek hiszen semmi rosszat nem követtem el ellenük. Ezzel olyan gátlások épültek fel bennem, amin a mai napig dolgoznom kell, mert az önbecsülésem nagyon megsérült gyermekként. És igen is észre kell venni, ha ilyen atrocitás éri a gyermeket, mert olyan maradandó lelki sebek keletkeznek benne amit igazán nehéz feldolgozni, még felnőtt ként is. Az élet minden területére rányomja a bélyegét a munkára, a tanulásra, a párkapcsolatokra.
Mindig is éreztem, hogy édesapámmal nem sikerült olyan kapcsolatot kialakítani, ami egy igaz apa- lánya viszony. Sokáig nem is tudtam, hogyan is kellene közelednem felé, szigorú ember lévén, ő szigorú nevelésben is részesített engem, és azt is hozzá kell tennem egyedüli lány gyermekként, ez nem volt mindig egyszerű. Sokáig úgy gondoltam ez már így marad, mi soha nem leszünk igazi apa- lánya kapcsolatban. De tévedtem, és rájöttem, hogy igenis vannak emberek, akik teljesen elzárják a szeretett csatornájukat, és arra is rájöttem, hogy ezt fel lehet oldani.
Csak hogy ne gondoljátok azt hogy minden rossz dolog ellenetek van elmesélem ezt a történetet, ha felismeritek a megoldandó feladatot, ti is el tudjátok majd fogadni, hogy a rossz dolgok, nem mindig jelentenek rosszat sőt.
Már a főiskola elvégzése után jártam 4 évvel, és még mindig úgy éreztem, én nem tudok együtt dolgozni édesapámmal, mindig azt kellet csinálni amit ő akart, illetve csak az volt a jó koncepció.... Mondanom sem kell fel is épült bennem egy újabb gátlás... ÉN SEMMIT NEM TUDOK EGYEDÜL ELINTÉZNI, NEM VAGYOK ERRE A SZAKMÁRA ELÉG TALPRAESETT. EGYEDÜL NEKEM NEM MEGY SEMMI. Bár sokan mondták, hogy milyen ügyes vagyok és büszke lehetek magamra, hogy ennyi mindent ilyen fiatalom megcsinálok, és ilyen szorgalmasan dolgozom... de nálam ezek üres szavak, voltak nem hatolt valahogy be az agyamba, hogy el is higgyem. Ekkor találkoztam össze egy fiúval (innentől kezdve nevezzük Márknak), fiatalabb volt nálam 2 évvel, azt gondoltam magamba, hogy ennek semmi értelme, fiatalabb is, ebbe a korba ez sokat számít, én meg már komolyabb ember mellett képzelném el a jövőm, és azt gondoltam apu úgy sem fogadná el, szóval úgy döntöttem bármennyire is szinpatikus, nem teszem ki magam ilyen csalódásnak, mert biztos voltam benne hogy csalódni fogok és nekem úgy sem sikerül semmi. ( Nem tudom, mennyire érzékelitek itt a gyermekkor tarumájának vissza köszönését, illetve a gyerek- szülő kapcsolat harcát, de felhívnám a figyelmet rá, itt már negatív gondolatokat kezdtem elültetni saját magamba.) Gondolom nem lepődtök meg ha azt mondom a sors nem engedte hogy kihátráljak, és az első találkozás alkalmával, egy mérhetetlen nyugalom fogott el mellette és azt mondtam bármi lesz is belevágok. Itt még azt is megjegyezném, hogy akkoriban már a spirituális érdeklődésem nagyon erős volt, én ezt a fiút kértem is az égiektől, amit a kívánság listámban leírtam az pontosan úgy lett, ezt a levelet most nem olyan régen találtam meg 8 év eltelte után, ami mondanom sem kell nagyon meglepett. Nagyon át kell gondolni, hogy mit is kérünk, mert megkapjuk. Márkot nagyon megszerettem, és ragaszkodtam hozzá inkább volt már birtoklási vágy mint igazi szeretett, görcsösen akartam őt, és soha nem akartam nélküle többé élni. Egy nagyon nagy tükröt kaptam általa, az összes gátlásomat félelmet mindig vissza kaptam, mindig mondta nekem, hogy benned sokkal-sokkal több van, mint amit teszel a hétköznapokban, sokkal többet is tudnál elérni az életben, ha akarnád, persze én hárítottam, hogy nem én bizony kihozom magamból a maximuot, rengeteget dolgozom ennyi van bennem, de megsúgom kedves olvasó, legbelül tudtam, hogy igaza van .... És nem változtattam rajta, hanem az gondoltam, én neki nem vagyok elég jó, és ismét raktároztam magamba a kis magokat, hogy tessék én bizony megmondtam, nekem semmi nem sikerül. Márknak sem vagyok elég jó, és a lelkem legmelyén tudtam, hogy biztos hogy elöbb- utóbb vége lesz ennek a gyönyörű tökéletes szerelemnek, mert neki egy sokkal okosabb ügyesebb talpraesettebb lány kell. A történet másik vonala az édesapa kérdés volt, mivel az elején megbeszéltem magammal, amikor még semmi nem történt köztem és Márk között, hogy apu bizony nem fogja elfogadni. És bizony éveken át tartó harc ment a két férfi között. Amolyan megmagyarázhatatlan dolog volt ez számomra. Tudtam hogy itt egy karmikus dolog lehet kettejük között valamelyik előző élet hozadéka, lehetőséget kaptak - kaptunk, hogy mindenki feloldja az egymás felé táplált ellentétét. Én viszonylag korán felismertem a probléma forrását, de csak sepregettem, mondván majd megoldódik minden magától. Maximum elköltözünk innen és meg is van oldva a dolog. De ez nem volt megoldás, próbáltunk elmenni Márkkal, de valahogy a sors ezt sem engedte, 6 évi együttélés után amikor, már nagyon éreztem hogy itt menthetetlenül valami elromlott vissza tértem a spirituális világhoz, hogy helyre hozzam, de sajnos csak a negatív dolgokat vonzottam, nem láttam a jövőképet úgy éreztem mindent elveszítettem, ami nekem fontos volt, ennél már nincs lejjebb. Itt nagyon sokszor feltettem magamban a kérdést, miért történik ennyire sok rossz velem? én miért nem lehetek boldog úgy mint a többi ember? miért kell ennyit szenvednem? miért kell lemondanom arról az emberről aki nekem az egész világot jelenti? És igazából, mindezt azért mert nem jön ki édesapámmal és én nem tudok segíteni, vagy nem mertem... de mitől féltem? Attól, hogy nekem ez úgy sem fog menni, hiszen eddig sem sikerült semmi. ( a sorok között olvasva, remélem látjátok, hogy milyen következményei vannak azoknak a mély negatív kijelentéseknek, mint hogy nekem semmi nem sikerül... nagyon kell vigyázni hogy milyen magot vettünk, mert az mindig ki fog kelni, amit kérünk legyen az jó vagy rossz, meg fog valósulni.) Haragudtam Márkra és édesapámra is, hogy ezt tették velem, de időközben rájöttem, hogy csak is magamnak köszönhetem mindezt. Nagyon sok spirituális tanítónál megfordultam és előadásokra jártam. Sokat tanultam, de inkább az mondom amiket hallottam, azokat mind tudtam csak, elfelejtettem jól használni. Megértettem, hogy ami nekem rossz most, azt sokban magamnak köszönhetem. Elindultam egyedül az úton elbúcsúztam Márktól, úgy éreztem, bármennyire is szerettem, mellette most csak szenvedek, és ez senkinek nem jó. Elkezdtem meditálni elcsendesítem az egóm hangját, és oldásokat kezdtem végezni magamon, hogy oldjam azt a sok rossz berögződést, hónapok teltek el mire elkeztem érezni, hogy itt valami bizony nagyon működik, elkezdtem hinni magamba. Közbe másoknak is nagyon sokat segítettem, nagyon sok megérzésem megvalósult, már bíztam önmagamban, és tudtam merre tovább, akkor ott csak úgy ömlött az életemben a sok jó dolog. A munkámban hihetetlen nagy előre lépések történtek, édesapámmal javulóban van a kapcsolatom ami számomra hihetetlen, nagyon kevés súrlódás van köztünk, mindig kikéri a véleményem, természetesen én is az övét. Rengeteg új barátom lett. És mivel elkezdtem szeretni, és felnézni magamra az emberek is ezt teszik... Büszke vagyok ahol jelenleg tart az életem, még korán sincs vége a spirituális gyógyulásomnak, tudom hogy hosszú még az út. De hittel, türelemmel sikerülhet másoknak is.
Nagyon sok nevezzük rossz dolog történt velem, de én ezeket ma már nem érzem rossznak, sőt inkább, megváltozott az életem, az égiek olyan útra sodortak, ami egyre jobb és ma már nagyon szerencsésnek érezem maga.
Na igen gondolom sokan kérdezik, hogy és mi van Márkkal? Talán neki vagyok a leghálásabb mindenért ami velünk- velem történt, ha ő nincs és nem mutatja meg nekem, ezt a hatalmas tükröt, és nem kényszerít a változásra, akkor valószínűleg ma nem tartanék itt. Általa megtanultam szeretni magam, mert mindig szépnek látott, csak akkor sajnos nem hittem el, hogy az vagyok. Megtanította hogy igenis több van bennem mint amit teszek vagy csinálok. És ami a legfontosabb hogy általa tanultam meg hogy milyen is tiszta szeretettel szeretni, Nem birtokolni és féltékenykedni kell... Megtanultam nem azért szeretni, hogy viszont szeressenek, hanem valakit feltétel nélkül önmagáért szeretni, akkor is ha ő ezt nem viszonozza. És aki ezt megtanulja, soha nem lesz többé boldogtalan.
Soha ne feledjük, hogy csak azt vonzzuk magunkhoz, amivel/ akivel dolgunk van. Bármit is akar nekünk tanítani az adott találkozás, az ajándék számunkra, és egykor a beleegyezésünket adtuk hozzá, a másik ember pedig szeret annyira téged hogy ezt a feladatot bevállalata érted, és te is szereted annyira , hogy bevállaltad érte, így tudjátok megtanítani egymásnak és elsajátítani egymástól a leckét. A lelketek mélyén mindig is szeretni fogjátok egymást, és erre örökre emlékezni is fogtok.
K.K.
Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor like-olj és kövess minden platformon, hogy ne maradj le semmiről.
Blog : www.szemunktukreben.blog.hu
Facebook oldalunk : www.facebook.com/szemunktukreben
Instagram: www.instagram.com/szemunktukreben
E-mail: szemunktukreben@gmail.com
//Utálom a testem//
Egyrészről gyanús, mintha a barátnője beszélt volna egy ilyen filmről. Másrészről erősen emlékezteti a kisöccsére. Harmadrészről meg nem volt olyan rég az a terhesség, meg a Down-szűrés, hogy ne köszönjön vissza a félelem érzése, hogy nehogy az én gyerekem "olyan" legyen. Szégyen, nem szégyen, ez van az ember agyában. Aztán ahogy az anya öleli, puszilja, játszik vele, tanítja, gondoskodik róla a filmben, felfedezi önmagát. Hiszen gyermekét ő ugyanígy öleli, ugyanígy puszilja, nevetteti, és ugyanígy megtesz érte mindent. És a viszonzás sem marad el.
Ez végleg rádöbbenti, hogy nem kell félni attól, ha valaki más. Régebben is úgy gondolta, hogy a Down-szindrómás gyermekek maguk a csodák. Hogy azért születnek le, hogy megtisztítsák a családi vérvonalat. És ezt a nemes és önzetlen tettet nem lehet másképp viszonozni, mint a mélyről jövő, tiszta szeretettel. Drága lelkek!
De a film nem erről a jelenségről kíván beszélni. Véleményem szerint azért Down-szindrómás szereplőkkel mutatják be, mert ők ösztönből cselekednek, érzékenyek a spirituális dolgokra, még ha meg nem is értik azt. Mert mikor a kisfiú életébe belép a kislány, mágnesként tapadnak össze és nem akarnak többé külön válni. Ikerlelkek. Megtalálták egymást. 7 évesen. Szerencsések. Gondolhatnánk.
("Az a valaki, valahol, csak neked teremtetett. Örökre!")
A volt feleség viszont nagyon nehezen viseli a szakítást, hiszen tinédzser koruktól fogva együtt voltak. Vigyáztak egymásra. Összetartoztak. Aztán 20 év együttlét után, a szeretett férfi kilép az életedből. Hogyan dolgozod fel?
